
MIT AKAR A NŐ?
Az ifjú Artúr királyt rajtakapta és elfogta a szomszéd uralkodó, miközben az annak erdejében vadászott.
A király a helyszínen megölhette volna Artúrt, mivel ilyen büntetés járt annak, aki vét más tulajdona ellen.
De meghatódott a rokonszenvesnek talált Artúr fiatalságától, és szabadságot kínált neki, feltéve, hogy 1 éven belül helyesen válaszol egy nehéz kérdésre.
A kérdés pedig így szólt: Mit akar valójában a nő?
Egy ilyen kérdés a legbölcsebb embert is zavarba hozta volna, az ifjú Artúr számára pedig megválaszolhatatlannak látszott... Ennek ellenére még mindig jobb volt, mint akasztófán végezni, így aztán visszatért országába, és elkezdte kérdezni az embereket: a hercegnőt, a királynét, a prostituáltakat, a szerzeteseket, a bölcseket és az udvari bolondot... Vagyis mindenkit, de senki sem tudott meggyőző választ adni. Viszont mind azt tanácsolták neki, kérdezze meg a vén boszorkányt, mert csak ő tudhatja a helyes választ. Az ára magas lesz, mert a vén boszorkányról köztudott volt a királyságban, hogy borsos árat kér szolgálataiért.
Eljött a megbeszélt év utolsó napja, és Artúrnak nem volt más választása, mint beszélni a varázslónővel. Az megígérte, hogy kielégítő választ ad, de előtte Artúrnak el kell fogadnia az árat.
A banya feleségül akart menni Gawainhoz, a Kerek Asztal legnemesebb lovagjához, Artúr legjobb barátjához.
Artúr borzadva nézett a banyára: púpos és rusnya volt, csak egy foga volt, gusztustalan hangok kíséretében émelyítő szag áradt belőle. Még sohasem látott ilyen visszataszító teremtést. Megrettent attól, hogy arra kérje legjobb barátját, vállalja érte ezt a szörnyű terhet. Ám amikor értesült a javasolt egyezségről, Gawain kijelentette, hogy ez nem túl nagy áldozat barátja életéért és a Kerek Asztal fennmaradásáért cserébe.
Kihírdették az esküvőt, a boszorkány pedig pokoli bölcsességével így szólt: a nő valójában azt akarja, hogy saját életének ura legyen.
Mindenki azonnal tudta, hogy a boszorkány nagy igazságot mondott, és, hogy az ifjú Artúr király megmenekült. Így is történt: a választ meghallva, a szomszéd uralkodó szabadon bocsátotta.
De micsoda esküvő volt az... az egész udvar ott volt, és senki sem érezte magát bánatosabbnak, mint a megkönnyebbülés és szorongás között vergődő Artúr.
Gawain udvariasnak, nyájasnak és tisztelettudónak mutatkozott. A boszorkány pocsékul viselkedett, kézzel evett, közben pedig szörnyű hangokat és szagokat bocsátott ki magából.
Eljött a nászéjszaka, amikor Gawain a hitvesi ágyban várta, hogy feleségével egyesüljön. És akkor belépett a szobába a legszebb lány, akit férfi valaha is álmodott. Gawain elképedve kérdezte, hogy mi történt. A lány azt felelte, mivel a férfi udvarias volt vele, idejének egyik felében a rettentő, másik felében a vonzó külsejével fog mutatkozni. Melyiket szeretné nappal és melyiket éjszaka?
Micsoda kegyetlen kérdés...! Gawain gyorsan mérlegelni kezdett. Legyen mellette napközben egy imádni való fiatal nő, akit mutogathat a barátainak, és ossza meg az ágyát egy undorító banyával? Vagy mutatkozzon nappal a szipirtyóval és házasélete intim pillanatait töltse egy ifjú szépséggel...?
A nemes Gawain azt válaszolta, hogy válasszon a nő maga.
Ezt meghallva, a nő azt mondta, hogy éjjel-nappal szép hölgy lesz, mivel a férfi tiszteletben tartotta és megengedte neki, hogy életének ura legyen.
Mi ebből a tanulság?
HOGY NEM SZÁMÍT, CSINOS VAGY CSÚNYA-E A NŐ... ALAPJÁBAN VÉVE,
HA NEM ÉLHETI AZ ÉLETÉT, AKKOR BOSZORKÁNNYÁ VÁLTOZIK...

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!
lavado.hupont.hu
2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► www.lampaalkatreszek.hu
lampaalkatreszek.hupont.hu
4. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.
► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.
lezaras.hupont.hu
5. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól
► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!
lazarasiutmutato.hupont.hu
6. Kasza Tamás: Lezárási Technikák
► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.
lezarasitechnikak.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
7. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
8. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
9. Ez-Jó-Neked
► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?
itt-megtalalod.hupont.hu
10. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
11. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
14. Itt sok témában okosabb lehetsz! És jó képek is vannak(msn-re,glitteres)
► Köszi, hogy ellátogattál az oldimra! Itt találsz sztárhíreket-pletykákat, érdekes képeket. Találsz msn jeleket, szép, glitteres, vagy nem glitteres táblákat! Olvashatsz rémtörténeteket, friss infókat(akármiről). És a Vámpírnaplók sorozatról.
sokmindenrol.hupont.hu
15. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
16. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
18. Boldog,Vidám,Rémisztő történetek
► Ha szereted a történeteket, akkor jó helyen jársz.Itt minden féle történet van ami pont NEKED a legkedvesebb.Ha a vidám történet tetszik akkor lehet látni jobb oldalt a menüben. Még ott lesznek a rémisztő és boldog történetek.
kiralytortenetek.hupont.hu
19. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
21. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
► Üdv az oldalamon! Az oldalnak új szerkesztője van: ♥Natasa♥ Ez nem egy nevelde hanem egy lovakról szóló oldal! Léccives látogass el többször! ßy:~Natasa~
lonevelde-pacikkal.hupont.hu
23. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
24. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
szinkronfilmek.hupont.hu
26. ANGELO BEAUTY Kéz- és lábápolás, műkörömépítés, masszázs.
► A jólápolt kéz, láb alapvető fontosságú a mindennapi életben, Hölgyek és Urak számára egyaránt. Az Angelo Nails szalon ezért és a kellemes stresszmentes közérzet elérése érdekében nyújtja szolgáltatásait.
angelonails.hupont.hu
27. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
28. Balatonon hódít az FM parfüm
► 130 Márkás Illat egységes csomagolásban, egységes áron Frederico Mahora név alatt a legjobb minőségű alternativ illatok nagy választékban
balatonifmparfum.hupont.hu
29. JURASSIC PARK
► Szia!
jurassic.hupont.hu
30. ló-mánia
► Ló nélkül lehet élni de nem érdemes
lo-mania.hupont.hu
31. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
33. MAGYAR CSATORNÁK ÉLŐBEN ONLINE TV
► Ingyenes online tv-s oldal,kattintsatok rá MEGÉRI!!!!!
magyar-csatornak.hupont.hu
34. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
► A nyelv kész varázslat. Mágikus jelképekkel kommunikálunk: minden betű egy jelkép, minden szó egy szimbólum. Játsszunk velük
szavakkal.hupont.hu
► Csőő. Ez itt a legzombibb oldal amit valaha képzeltetek. Itt minden zombiságot, idézetet és még sok zombiságot és zombitlanságot is megtaláltok. Szóval zombuljatok bele a képekbe,idézetekbe (= Hát hajrá képzelőerő ;)
dreamland-hk.hupont.hu
37. Babajáték, olcsó babajáték, csörgő babajáték, akciós babajáték, zenélő baba
► Babajáték, olcsó babajáték, csörgő babajáték, akciós babajáték, zenélő babajáték, pihenőszék babajáték, babahinta babajáték, műanyag, plüss babajáték, tornáztató babajáték, kocsicsörgő babajáték, fejlesztő babajáték, járássegítő, játszószőnyeg
babajatek.hupont.hu
38. Lovak mindörökre - minden amit tudni kell
► Minden, ami érdekelhet egy igazi lovast: Minden a lovakról,hasznos tippek és tudnivalók!
horses-forever.hupont.hu
39. Tatabányai Alapítvány Sportkör Egyesület 18602700-1-11
► Székhely: Tatabánya, Béla Király krt. 57. Levelezési cím: 2801. Tatabánya, Pf. 1520. Pálya: Grosics Gyula Stadion - Tatabánya, Ságvári Endre út 9.
tasktatabanya.hupont.hu
► "Legyen mindenki okos!" című oldalnak az a lényege hogy a gyerekek okosodjanak, ügyesedjenek.
tananyagok.hupont.hu
41. Üdvözöljük az NR-gia Hungary Kft. céges weboldalán !
► Építőipar területén végzünk szolgáltatásokat gépeinket bérbe adjuk. Speciális technológiával Daruval Fát vágunk! Önrakodó PK-100.002F + JIB darus autónkkal gépek telepítését, szállítását, kosaras autónkkal magasban végezendő munkákat vállalunk.
nr-gia.hupont.hu
42. Autómentés,autómentő Budapest Pest Megye Tel:+36309847295
► Lipták autómentő 0-24 autómentés olcsón Budapest,Pest Megye.Belföld és Külföld! Autómentés+6 fő szállítása is!
automenteslipi.hupont.hu
43. GÉPKÖLCSÖNZÉS , ÉVI-KER MŰSZAKI IPARCIKK KERESKEDÉS TISZAVASVÁRI
► gépkölcsönzés,ipari szerelvények,hegesztés,rozsdamentes acél,kölcsönzés,épületgépészet,kertrendezés,fürdőszoba
tiszavasvarigepkolcsonzes.hupont.hu
► Ha meg van elégedve velünk mondja el mindenkinek, ha nem, mondja el nekünk.
bekkft.hupont.hu
► Göd Pedikűr,benőttköröm kezelés,tyúkszem,gyógypedikűr,körömszabályozás,körömspecialista,körömnövesztés,körömpótlás,gombás köröm,pedikűrös bejelentkezés:06305363590, pedikűr indokolt esetben házhoz is megy,pedikűr időpont,Dunakeszi-Sződliget-Sződ
profi-epito-zselek.hupont.hu
46. Foci4Ever
► Hiszek egy mecslabdában,a Foci Atyjában,szerelemben,barátsában és a Foci örök fentmaradásában.
gyoofoci.hupont.hu
47. GYORSTISZTÍTÓ SZALON - PATYOLAT EGER
► Patyolat, vegytisztítás, mosás, szőnyegtisztítás, bőrtisztítás, lakástextil tisztítás, gyapjú tisztítás, ruhafestés
patyolateger.hupont.hu
48. VARIO MAINE COON
► Maine Coon kennelünkből egészséges , gyönyörű kiscicák ,törzskönyvvel , különleges színekben , díjnyertes szülőktől !
mainecoon.hupont.hu
► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)
kis-hableany.hupont.hu
50. Etetőszék,etetőszékek,fa etetőszék,etetőszék olcsón,Pierre Cardin etetőszék
► Etetőszék,etetőszékek,fa etetőszék,etetőszék olcsón,etetőszék fa,etetőszék eladó,baba etetőszék,akciós etetőszék,etetőszék akció,Giraffe Club etetőszék,Baby Design etetőszék,Top Rider etetőszék,Pierre Cardin etetőszék,hordozható etetőszék
etetoszek.hupont.hu
51. ESKÜVŐI PERSELY HÁZ, SZÜLŐKÖSZÖNTŐ AJÁNDÉK, HOMOKCEREMÓNIA, FESTŐÁLLVÁNY
► Egyedi persely házikók és ládika. Egyedi vendégkönyv. Homokceremónia szett. Polcos ültetési rend tartó, köszönő ajándékok, festőállvány kerettel, torta állvány, faláda, Meghívók, ültető kártya stb.
fa-ter.hupont.hu
52. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
53. olcsoregikonyvek.hupont.hu
► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek
olcsoregikonyvek.hupont.hu
54. **Sziszi OldalaƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ*ami mindennel fogizik
► mindennel!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!!Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ( a másik két oldalunk:selcsi-fan.mindenkilapja.hu,ls a másik meg:classschool.qwqw.hu,és ha olyan feliratú dolgot látsz akkor ne hidd azt hogy loptam,mert én csináltam azokat is!!!
mindenfelestar.hupont.hu
55. ---J.D-zene-buli-vonal--->
► -zene-buli-ez-a-tuti----->Disco-Disco-jó-jó-->
d-nes-zene-vonal.hupont.hu
56. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
57. Pálinkafőző, gyümölcsdaráló,tartály és borászati kellékek
► Amiből finom lekvár főzhető, abból príma pálinka is készíthető. A jó bornak nem kell cégér...
boraszat-leparlas.hupont.hu
58. ♥..Msn cuccok..♥
► ♥Rem, tetszeni fog♥
tutijomsncuccok.hupont.hu
59. Csak egy mondat, minden egyes nap!
► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!
csak-egy-oldal.hupont.hu
► Ha te vagy Selena elso számú rajongója akkor jó helyen jársz. Itt szinte mindent megtalálsz róla:)Az oldi még jelenleg nincs kész!
kinkia.hupont.hu
► Ez az oldal baromfikról szól, tenyésztőknek hasznos tippeket ad és kezdő baromfitenyésztőket tanácsokkal segíti. Számos baromfival foglalkozik az oldal, mindenről van egy kis érdekesség. Heti szinten új dolgok vannak itt. Jó időtöltést a honlapon! ;)
mindenamibaromfi.hupont.hu
62. Mindentiszta!
► Hasznos tanácsok, gyors, egyszerű alkalmazások az egészséges és a természetesség nevében!
mindentiszta.hupont.hu
63. Hannah Montana rajongoi oldala
► Itt, ezen az oldalon Hannah Montanaról az-az Miley Cyrusról olvashatsz!
wwwhannahmontanafunsite.hupont.hu
64. Кролиководство, эко-кролиководство
► Тематика сайта - кролиководство, разведение кроликов, содержание кроликов, промышленное кролиководство, бизнес на кроликах. Сайт устарел, ищите нас в поиске - Раббакс Текнолоджи или в мессенджерах по номеру +380667565755
rabbitax.hupont.hu
65. HARMÓNIKUS
► Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Az élet szépségei. HASZNOS ISMERETEK. "A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé: társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket...
harmonikus.hupont.hu
66. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hgfkgfzkg.hupont.hu
67. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170
► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz
wernig.hupont.hu
68. www.bestoldal.hupont.hu :D
► Sziasztok!!Ezen az oldalon sok mindent megtalálhattok.Remélem jól fogjátok magatokat érezni és minnél többször látogattok majd el=) puszi minden látogatónak: a $zerki
bestoldal.hupont.hu
69. Idézet Idézetek
► Csodálatos idézetek,viccek mindenkinek!
kviylap.hupont.hu
70. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
71. CREDIT CONTACT INGATLAN ÉS HITELCENTRUM
► INGATLAN HITEL BIZTOSÍTÁS
ingatlankereso.hupont.hu
72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
jelek-kepek.hupont.hu
73. BEOSZ Közép-Dunántúli Régió
► Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Középdunántúli Régió
beoszkdr.hupont.hu
74. Mosópor Futár- Házhoz jön!
► Rendeljen Ön is telefonon vagy interneten a kiváló minőségű osztrák és német választékunkból!A szállítás, Csepelre értékhatár nélkül INGYENES!
mosoporhazhozjon.hupont.hu